A Michelin-csillagokig és azon túl

Végre a magyar vidéki éttermek is a Michelin éttermi kalauz látókörébe kerültek, ugyanis idén először jelölték meg a Michelin által ajánlott vendéglátóhelyeket. Baranya gasztronómiájának hatalmas elismerést jelent, hogy három megyei étterem: a villányi Sauska 48, a pécsi Morzsa és a hosszúhetényi Hosszú Tányér is felkerült erre a neves listára. Sőt egy negyedik hely, a szintén Hosszúhetényben található Almalomb az ugyancsak újdonságnak számító Zöld Michelin-csillag (Michelin Green Star) minősítést szerezte meg. Ezt a díjat az iparág élvonalába tartozó éttermek közül azoknak ítélik oda, amelyek sokat tesznek a fenntarthatóságért. Íme hát a négy baranyai étterem, amelyekre mindannyian büszkék lehetünk.

Baranyai Gasztronómiai Klaszter: „Baranyának ez hatalmas mérföldkő”

– Ez az első alkalom, amikor a fővároson kívül működő éttermeket ajánl a Michelin étteremkalauz, és már az első körben négy Baranya megyei étterem, köztük egy klasztertagunk is jelen van. Baranya gasztronómiájának ez hatalmas mérföldkövet jelent – mondja Teleky Zoltán, a Baranyai Gasztronómiai Klaszter elnöke. – A klaszter is éppen azon dolgozik, hogy tagjaink, illetve a megyében működő vendéglátóhelyek bekerüljenek az országos, majd később a környező országok gasztronómiai vérkeringésébe. Ez a négy egység, a hosszúhetényi Almalomb és a Hosszú Tányér, a pécsi Morzsa vagy a villányi Sauska felülmúlta önmagát, és kiváló értékelést kapott a szakma részéről. Azt gondolom, hogy a Michelin-ajánlás egyben nagyon nagy kihívás is, mert most nagyobb fokozatra kell kapcsolniuk, de szerintem meg fogják ugrani a lécet. Bízom benne, hogy a négy egységre irányuló reflektorfény gasztronómiai turistákat vonz a térségbe, hiszen ez a világ más részein már jól működik. A szálláshelyek tekintetében is várhatóan lesz nyeresége ennek az elismerésnek, ha ellátogatnak egy-egy Michelin-ajánlott helyre, akkor megszállnak az Almalombban vagy Villányban. Szerintem most nemcsak a megye, de Pécs is kicsit reflektorfénybe kerül ezzel az ajánlással.

– Mit profitálhat a megyében a szakma abból, hogy ez a négy hely bekerült a Michelin látókörébe?

– Mindenképpen foglalkozni kell ezzel az eredménnyel, ami szerintem inspiráló lehet a többi vendéglátós számára, törekedjenek arra, hogy egyre jobbak és jobbak legyenek. Ha nem is Michelin-szintű, de mindenképpen magasabb minőséget tudjanak produkálni. A progresszíven gondolkodó vendéglátósoknak fel kell kapaszkodniuk ennek az elismerésnek a farvizére, ami színvonal-emelkedést és elégedettebb vendégeket eredményez a térségben, valamint a jó hírünket is elviszi. Együtt örülünk mind a négy hellyel, gratuláltunk az összes résztvevőnek, mert ez egy nagyon nagy dolog, hogy Pécsen és Baranyában már vannak Michelin-ajánlott éttermek.

– A klaszter tervez-e szakmai látogatást, kapcsolatfelvételt a minősített helyek üzemeltetőivel?

– Szeretnénk, ha ezt az elismerést a saját sikerükként élnék meg. A Morzsa alapító tag a klaszterben, velük kapcsolatban állunk, mi magunk is rendszeres fogyasztói vagyunk. A két hosszúhetényi egység vezetőjével is találkoztunk már korábban, illetve a Sauskában is jártunk. Tervezzük, hogy mindegyikőjüket meglátogatjuk a klaszter elnökségével, mert szeretnénk jobban megismerni a működésüket. Ez az elismerés ráirányította a figyelmet arra, hogy a vendéglátósoknak talán többet kellene egymáshoz menniük, aktívabban tartani a kapcsolatot és megismerni a jó gyakorlatokat. Persze, valahol konkurenciák vagyunk egymás számára, ugyanakkor mindenkinek megvan a saját vendégköre. Ám a vendégkörben is van átfedés, az étteremlátogatók nem feltétlenül csak egy helyre járnak. Ezért érdemes lenne közösen elindítani egyfajta kommunikációt azért, hogy minél több vendégünk legyen. Ez közös érdek, így egyben egy közös feladat is.

 

Hosszú Tányér: A vendégek a különleges bánásmód és a gondossággal elkészített ételek miatt szeretnek jönni

– Teljesen váratlanul ért bennünket a Michelin étteremkalauz ajánlása. Magunk is érdeklődéssel kísértük figyelemmel, hogy idén először a vidéki éttermeket érintő kalauzt is összeállítják, de egyáltalán nem gondoltunk arra, hogy ebbe mi is belekerülhetünk – mondja Hosszú Franciska, a hosszúhetényi Hosszú Tányér tulajdonosa. – Aztán érkezett egy e-mail, amelyben adatokat kértek be rólunk, még akkor is csak arra mertünk gondolni, hogy valamikor a jövőben esetleg eljön hozzánk egy inspektor és kipróbálja az éttermet. Majd mintegy két hónap múlva kaptuk az üzenetet, hogy a séfünk, Horváth Attila séfkabátban jelenjen meg a megadott időpontban és helyszínen. Ekkor kezdtünk gyanakodni, hogy talán ez valamilyen elismerést is jelenthet.

– Milyen szempontokat vesznek figyelembe, hogy egy étterem bekerülhessen az ajánlottak közé?

– Ezekről szinte senki sem tud semmit, nagyon titkosan kezelik a Michelin Guide-nál. Az eredmények kihirdetésének másnapján rendeztek egy sajtóreggelit, ahol sok újságíró szintén ezeket a szempontokat firtatta, de csak általános válaszokat kaptak. Az kiderült, hogy az ételek minősége az elsődleges, illetve, hogy megjelennek-e a felszolgált ételekben a magyar konyha hagyományai, ízei. A mi konyhánkban sok hagyományos elemre lehet bukkanni, mindig van az étlapon olyan étel, ami egy megmentett vagy felelevenített régi recept alapján készül. Előfordult már, hogy a tősgyökeres hetényi konyhásnénink jól bevált több évtizedes receptje adott ihletet Attilának.

Hogy hogyan találnak rá az éttermekre, arra azt a választ adták, az inspektorok járják az utcákat, és kipróbálják a számukra érdekes helyeket. Az ajánlást összeállítók semmilyen kapaszkodót nem adtak, még ahhoz sem, ha meg szeretnénk tartani az ajánlott státuszt vagy valami más értékelést elérni, ahhoz mit kell tennünk. Tehát senki nem tudja teljesen pontosan, hogy min kell javítani, mit csinálunk jól. Látogatáskor a tesztvendégek nem fedik fel a kilétüket, akár egy szerelmespár is felmérheti az ételeket, teljesen úgy viselkednek, mint a többi vendég. Nem kérdeznek jobban bele az ételkészítés folyamatába, mint egy átlagos vendég, a konyhába sem akarnak mindenáron bemenni. Ezért nem is tudjuk meg, hogy kinek köszönhetjük ezt a rangos értékelést.

– Mégis miért dönthettek a Hosszú Tányér mellett?

– Abban biztosak vagyunk, hogy az ételek minősége és a kreatív alapanyag-felhasználás lehet egy fontos szempont az értékelésnél. Egy étterem dizájnját tekintve hiába szép, ha nem megfelelő a felszolgált étel, akkor azt nem fogják beválogatni az ajánlottak közé. Szerintem az is sokat számít, hogy milyen a vendéglátás. A Hosszú Tányérban alapvető, hogy közvetlen kapcsolatban vagyunk a vendéggel, mindenkire egyénileg figyelünk. Hiába érkezik a Michelin-ajánlás hatására több foglalás, ugyanannyi vendéget tudunk fogadni és leültetni, mint korábban, mert ki akarunk tartani a minőség mellett. Az pedig időigényes. Akik hozzánk jönnek, általában tisztában vannak vele, hogy két-három órát töltenek majd itt, és csak adott létszám mellett tudjuk garantálni ezt a minőséget, hozzáállást, stílust. Attila a konyhában dolgozik, teljeskörűen felel ott mindenért, én felszolgálok és intézem a foglalásokat, illetve minden egyebet, ami a háttérben történik. A csapat részei a konyhásnénik, akik váltják egymást, így összesen három fős személyzet dolgozik az adott napon. Ezzel a létszámmal egyszerre nem tudunk sok vendéget kiszolgálni.

– A Hosszú Tányér három éve nyitott. Miért lett sikeres ez az étterem?

– A Michelin-ajánlás ellenére azt tartom legnagyobb sikernek, ha elégedett a vendég. A hozzánk érkezők éppen ezért a különleges bánásmód miatt szeretnek jönni, hogy úgy fogadjuk őket, mintha az otthonunkba érkeznének. Nincs körülöttük modoroskodás, semmilyen sallang, mintha a barátainkat fogadnánk, és őket szeretnénk a legnagyobb szeretetünkkel és tiszteletünkkel kiszolgálni. Egyre többen kérdeznek és érdeklődnek minden kapcsán, ami a Hosszú Tányérral összefügg. Ez az érdeklődés szintén lelkesít bennünket és mindenkinek örömmel válaszolunk, mesélünk.

– A Michelin-ajánlás hatására mi változott az étteremben?

– Meglepetés számunkra, hogy az utóbbi időben milyen sokan megkeresnek bennünket minőségi alapanyag értékesítésével, borokkal, kiegészítő szolgáltatásokkal. Tudják, hogy értékeljük a házi, a helyben megtermelt alapanyagokat, ezért nagy segítség, ha nem nekünk kell felkutatnunk ezeket. Boldogan és meghatottan fogadtuk a vendégeink gratulációját, van, aki a kezdetektől fogva visszajár hozzánk, és büszke a sikerünkre. Egyértelműen megnőtt az érdeklődés irántunk, és biztatnak, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben is folytassuk a kijelölt utat. Mára olyannak érzem az éttermet, mint amilyennek mindig szerettem volna. Fizikailag és lelkileg is közel vagyunk a vendéghez, arra törekszünk, hogy ne csak egy étkezés legyen számukra az itt töltött idő, hanem élmény, ami róluk, nekik szól és mi ezt szolgáljuk.

Egyelőre nincsenek nagyszabású terveink, minthogy ugyanezen a szinten tudjuk tovább működtetni az éttermet. Azt gondolom, hogy ebben a mostani gazdasági helyzetben ez egy elég nagy kihívás. Céljaink a saját teljesítményünk, szakmai ismereteink bővítésének kapcsán vannak, soha nem dőlhetünk hátra, ebben egyetértünk Attilával.

 

Almalomb: Hagyományos alapanyagok és technológiák mai korra adaptálva

„Szándékunk egy olyan étterem létrehozása és működtetése, ahol kiváló minőség társul a kötetlen, laza környezettel” – írja magáról honlapján a hosszúhetényi Almalomb kulináris kitérő és találkozóhely. Az Almalomb séfje Szabó Kitti.

– Az Almalomb egy régi, családi történet, amit megőriztünk és továbbmesélünk, a múlt, a jelen és a jövő találkozóhelye. Az Almalomb az örökségem, egy vízimalom a 19. századból. A felújítás után immár egy malométterem, rendezvénytér és egy apartmanház otthona – mutatja be e különleges helyet Ásványi Rita tulajdonos

– Miért juthattak be a Michelin által ajánlott vidéki éttermek közé? Mi az Almalomb egyedisége?

– Rövid, gyakran változó étlappal dolgozunk, szezonális, friss, lehetőleg helybéli alapanyagokból. Ugyan megjelennek hagyományos ételek is a választékunkban, nem szorítkozunk a szűk értelemben vett magyaros konyhára. Nem riadunk meg a szokatlan párosításoktól, sem más nemzetek ízeinek becsempészésétől sem. A havonta változó à la carte kínálatunk mellett tematikus hétvégékkel és egy ötfogásos kóstolómenüvel várjuk a vendégeket. Folyamatosan kutatjuk, hogyan lehet a hagyományos alapanyagokat és ételkészítési, valamint tartósítási technológiákat a mai korra adaptálni, újraéleszteni. Gyakran változó ételsorunk mellett kísérletezünk saját termékek előállításával is, melyek kóstolhatók az étlapról, helyben és a webáruházunkban is megvásárolhatók. Ilyen például a kovászos rozskenyér, a füstölt só és paprika vagy a házi tészta.

– A Michelin Green Star minősítés mit jelent a vállalkozás számára? Mit tesznek a fenntarthatóságért?

– Családbarát és állatbarát étterem vagyunk, tagjai a Stílusos Vidéki Éttermiségnek. A fenntarthatóság az egyik fő értékünk, melyet a Vállalható Vállalkozás a Felelős Gasztrohős tagság is szavatol. A Slow Living mozgalom Pannon régió Conviviumának alapító tagjai vagyunk. A fenntarthatóság számunkra egy életfilozófia, mely működésünk szinte minden aspektusát érinti. Ez a családi örökség, az országos építészeti védelem alatt álló Dallos–Böröcz vízimalom megmentésével, és az ENSZ égisze alá tartozó ICOMOS által is díjazott épített örökség majd három évet felölelő felújításával indult, 2012-ben. A fenntarthatóság a leginkább emlegetett környezetre gyakorolt hatás csökkentésén túl, a gazdasági és beruházásai megfontolásaink mellett, a helyi ökoszisztémában való szerepünk, mint vállalkozás és mint munkáltató is részei a fenntartható működési elveinknek. Ezzel kapcsolatos konkrét megoldásokról és példákról a weboldalunkon olvashatnak.

– Hogyan fogadták ezt az elismerést a vendégeik, a beszállítóik, a partnereik?

– A 2022-es Michelin-elismerés dupla öröm számunkra: a Michelin Tányérral a Michelin által ajánlott éttermek közé kerültünk, ami önmagában egy váratlan, és igen megtisztelő visszaigazolása a konyhánknak, melyet jelenleg Szabó Kitti vezet. A Michelin idén először adott át Magyarországon díjakat vidéki éttermeknek, és a Fenntartható Gasztronómiáért járó Zöld Csillagot is most osztották ki első ízben. Számunkra a felújítással együtt immár tíz év munkájának ennél csodálatosabb elismerése talán nem is létezik. A Michelin Étteremkalauz a világ talán legrangosabb szakmai szűrője, mely szóról szóra úgy definiálja a fenntartható gasztronómiát, ahogy mi, anélkül, hogy mi erről tudtunk volna. Ez azért is volt számunkra igen nagy meglepetés, mert úgy véltük, hogy a napi küzdelmeinket leginkább a mi hitvallásunk kompromisszumoktól mentes megőrzéséért vívjuk, csendben, láthatatlanul. A díjátadónak köszönhetően most kiemelt figyelem övezi mind a témát, mind az éttermünket, ez hatalmas lehetőség és feladat is egyben. Sokkal több vendégünk van a bejelentés óta, ami miatt érthető a Michelin-csillaghullás körüli izgalom. Ebben a helyzetben, ahol a legtöbb étterem a túlélésért küzd, ha még nem zárt be, ez az elismerés egy valós mentőöv. Csak reméljük, hogy kitart az érdeklődés!

– Mik a jövőbeni terveik, mit szeretnének megvalósítani az Almalombbal kapcsolatban?

– Ami a további terveinket illeti, már jó ideje dolgozunk egy olyan üzletág beindításán, amely az Almalomb filozófiájával azonos, a márkanévhez hű, ám attól valamelyest függetlenül is megállja a helyét. Így született 2021 végén az Almalomb Coffee, mely egy olasz kávéfeldolgozó technológiával felszerelt pécsi üzemet, saját webáruházat és egy tucat, heteken belül piacra kerülő fantasztikus terméket jelent. Ezek közül a legizgalmasabbak az otthon komposztálható kapszuláskávé-termékeink, melyek még Európában is csak nyomokban lelhetők fel. Többek között emiatt is szinte varázsütésként érkezett a Michelin Zöld Csillag, mely gyönyörűen tükröződik az Almalomb Coffee fenntarthatósággal kapcsolatos filozófiájában, csakúgy, mint az Almalomb Étterem.

 

Sauska 48: „Falusi gourmet” koncepció némi sváb beütéssel

„Kortárs magyar konyha, egyszerű, tömör étlapon, rusztikus és kifinomult egyszerre, tiszta, merész ízekkel” – olvasható a villányi Sauska 48 étterem honlapján a hely jellemzése. A Sauska séfje Bicsár Attila.

– Az éttermünk a borászatban van, vagyis koncepciónk alapja, hogy villányi vörösborainkhoz mindig szezonális és finom falatokat találjanak a vendégek az étlapon. Célunk az is, hogy másik, tokaji borászatunk pezsgőit és fehérborait is megkóstolhassa a közönség, így összességében teljes, nagyon gazdag borlappal működünk – ismerteti a hely koncepcióját Sauska Andrea tulajdonos. – Sokáig nem volt éttermünk, csak öt éve nyitottunk. Addigra a borkóstolóra érkezők annyiszor mondták el, hogy milyen jó lenne nálunk étkezni és milyen konyhát szeretnének, hogy tulajdonképpen csak meg kellett valósítanunk a vágyaikat.

– Miért juthattak be a Michelin által ajánlott vidéki éttermek közé? Mi a Sauska egyedisége?

– Vannak olyan objektív elvárások, aminek ma már szinte kötelező megfelelni, ilyen például a szezonalitás, vagyis, hogy a vendégek tányérján mindig az legyen, ami éppen akkor érik és mondjuk a piacon is kapható. Nagyon fontos számunkra, hogy a csodálatos sváb konyha hagyományait ápoljuk és megmutassuk a menükben. De talán a legfontosabb kreatív séfünk, Bicsár Attila következetes „falusi gourmet” koncepciója, melynek lényege a helyi termelőkre való odafigyelés mellett az, hogy minden kifinomult, mégis közérthető formában kerüljön a tányérra. Nálunk semmi olyat nem találnak a vendégek, amit nem készítenek rendszeresen otthon, de mindig mindenben van egy csavar, ötlet, ízkombináció, amitől egyedivé válik az egész.

– A Michelin ajánlása mit jelent a vállalkozás számára? Mire kötelezi önöket vagy mire ad lehetőséget?

– Elsősorban azt jelenti, hogy jó úton járunk, olyasmit sikerült megfogalmaznunk a borainkban és a Sauska 48 étlapján is, ami a nemzetközi mezőnyben is minőséget jelent. Ugyanebben rejlik a felelősség is, vagyis követnünk kell, merre halad a világ, és amit fontosnak tartunk, adaptálni. Mindezt úgy, hogy közben villányiságunk, a magyar és a sváb konyha mindig a fókuszban maradjon, hiszen ezért jönnek hozzánk a világ minden tájáról.

– Az ajánlás elnyerésének milyen visszhangja volt a vendégeik, a beszállítóik, a partnereik körében?

– Megható és nagyszerű érzés volt a rengeteg gratuláció, a vendégektől, a helyi lakosoktól, a beszállítóktól és általában a szakmától. A vendéglátásban dolgozók összetartó, keményen dolgozó közösség, figyelik és értékelik egymás teljesítményét. Annyira sok viszontagságon van túl mindenki a pandémia óta, hogy őszintén tudnak, tudunk örülni egymás sikerének.

– Mik a jövőbeni terveik, milyen célokat tűztek ki maguk elé az étteremmel kapcsolatban?

– Mondhatnánk, hogy bevált recepten ne változtass, vagyis a világunk ugyanez marad. Nemrég nyitottuk meg galériánkat, ahol nagyobb társaságokat láthatunk vendégül, illetve vezetett borkóstolókat tartunk azoknak a vendégeinknek, akik többet szeretnének tudni szőlészetről, borászatról, a boraink születéséről. Az étterem borprogramjának fejlesztése alapvető fontosságú számunkra, hiszen a borvidék egyik meghatározó borászata is vagyunk, ami felelősséggel – és persze rengeteg örömmel is jár.

 

Morzsa: Kézműves pékség és bisztró szimbiózisa

„Progresszív bisztrókonyha. Kovászos, kézműves pékség. Specialty kávé. Spontán borok” – ekképp jellemzi magát a pécsi Morzsa bisztró a Facebook-profilján. A Morzsa séfje Kurucz Attila.

– A Morzsa tulajdonképpen egy kézműves kovászos pékség és egy újhullámos bisztró ötvözete. Ezért is alakítottuk úgy a nyitvatartásunkat, hogy reggeltől estig várjuk a vendégeket. A reggeli kínálatban péksütemények, kenyerek szerepelnek – többfajta kenyeret készítünk, amik meg is vásárolhatók –, ez egészül ki a nap folyamán a bisztrókonyha ételeivel. Reggeltől estig leszedő menüt kínálunk, ami mintegy 10–15 féle ételből áll, ennek – követve a szezonalitást – folyamatosan változik az összetétele. A pékség és a bisztró szimbiózisban vannak egymással, például most lesz egy tanyasi csirkepörköltünk az étlapon, amit egy a pékségben sült vékony kis lepénnyel kínálunk. Szoktunk kis töltött, pie-szerű dolgokat készíteni, ehhez a konyha biztosítja a ragut, a pékek meggyúrják a tésztát, úgyhogy összedolgozunk. A kiváló minőséghez az is hozzájárul, hogy elsődlegesen igyekszünk helyi alapanyagokat felhasználni és helyi termelőkkel együttműködni – mutatja be a Morzsát a séf, Kurucz Attila.

– Milyen koncepció alapján állítják össze a kínálatot?

– A small plate koncepciót képviseljük, ami azt jelenti, hogy kisebb méretű ételeket kínálunk, abból viszont többfélét, hogy egyszerre különböző ízhatásokat ismerhessenek meg a vendégeink. Például nagyobb asztaltársaságok akár kirendelhetnek 5–8–10 féle ételt is, így egymás között meg tudják osztani és többfélét megkóstolni. Ha meg kellene határoznom, inkább azt mondanám, hogy nemzetközi jellegű a konyhánk, de szeretek a magyaros ízek felé is fordulni. A hétköznapokban megszokottnál kifinomultabb formában jelenik meg nálunk például egy gombapörkölt vagy egy csirkepaprikás. Mindig van bennük egy kis csavar. Ezek az ételek ugyanúgy megtalálhatók az étlapunkon, mint mondjuk egy házi tésztából készült carbonara. Nagyon sok zöldséget használunk, mondhatom, hogy inkább erre tolódik el a hangsúly. Van egy biokertész beszállítónk, akivel nagyon szeretünk együtt dolgozni, gyakran az ő termékei határozzák meg az étlapot. Amit találunk a kertben, vagy amit aktuálisan hoz a termelő, arra építjük az étlapunkat.

– Mi lehet az oka, hogy a Morzsa bekerült a Michelin által ajánlott gasztrohelyek közé?

– Azt gondolom, hogy mind a tulajdonos, mind a mögöttem álló szakmai múlt közrejátszik ebben. Az elmúlt években több gasztrokalauzban szerepeltünk már, talán ezeket is követik az inspektorok, és ezért voltak kíváncsiak ránk. Illetve, ahogy említettem, minőségi alapanyagokkal dolgozunk, a Michelin pedig a kiváló minőség felkutatásáról, bemutatásáról szól.

– Hogyan változik a Morzsa élete a Michelin-ajánlás után?

– Megtiszteltetés, hogy szerepelünk ebben a kalauzban, rengetegen gratuláltak, ami visszaigazolja a munkánkat. Működése kezdete óta kialakult egy megbízható törzsközönség a Morzsa körül, ám a Michelin miatt egy más típusú közönség is kíváncsi ránk, és ennek nagyon örülünk. Ez azokat a generációkat is megmozgatja, amelyek eddig nem biztos, hogy eljöttek volna hozzánk. Roppant nyitottak, érdeklődők, nagyon kedvesek, úgyhogy nagyon jó, hogy a Michelinnek köszönhetően ők is ránk találtak. Ez az értékelés arra kötelez bennünket, hogy a jövőben is tartsuk a tőlünk megszokott színvonalat, amihez folyamatos fejlődés szükséges. Bár ez az igény a Michelin-ajánlás nélkül is megvan bennünk, hogy mindig jobbak és jobbak szeretnénk lenni. Folyamatosan képezzük magunkat, ha időnk engedi, elmegyünk más éttermekbe, akár külföldre is megkóstolni új ízeket. A jövőbeni tervünk jelen pillanatban nem lehet más, minthogy tartsuk a most megszokott színvonalat, a mostani gazdasági helyzetben nem is lehet nagyon előre látni. Annak örülünk, ha talpon tudunk maradni és a lehető legtöbbet kihozni a mindennapokból.

Kis Tünde

Forrás: pbkik.hu, Dél-Dunántúli Gazdaság XXIV. évfolyam 10. szám

Ajánlott cikkek